1.   Letölthető

    The Witcher 2

    admin 2014-11-01

    Ismertető
    Kijavítottam néhány (kb. 1872 db) kisebb-nagyobb hibát a Witcher 2 magyarításában. Helyesírási hibákat, tárgy elnevezéseket, menü leírásokat, félrefordításokat, magyartalan szövegeket, ilyesmiket. (Az eredeti magyarítás sok helyen erősen finomította némely szereplő trágár beszédét. Tekintetbe véve, hogy egyébként is 18 éven felülieknek készült a játék, nem láttam értelmét fenntartani ezt az elvet.) Ez a javítás a gog.com-ról letölthető 3.4.0-s változathoz készült, nem próbáltam ki régebbivel. Igyekeztem a küldetéseket többféleképpen megoldani, hogy minél több szöveget átnézhessek a játékban, de ez nem mindig sikerült. Illetve nem tudtam javítani a programban levő hibák miatti szöveghibákat sem (pl. amikor Geralt anabolikus szteroidot szed, és elsőre legyőzi Rettentő Numát – ilyenkor a naplóban megjelenő szöveg köszönő viszonyban sincs a játék történéseivel). Egyébként angolul a királyok végig egyes szám első személyben beszélnek, királyi többes csak a magyarításban van. Kicsit utánanézve a dolgoknak – nomeg azért is, mert csak a hibákat akartam javítani, ami jó, de máshogy is lehetne fogalmazni, azt inkább nem írtam át – megindokolható ennek a használata, úgyhogy ezeket békén hagytam. Még úgy is, hogy láttam egy I. Világháború idején kiadott magyar királyi rendeletet, ami szintén egyes szám első személyben íródott. (A legvégén pedig rájöttem, hogy a magyarítás keveri a kormányzó (John Natalis) és a parancsnok (Loredo) rangokat. 5 hónap után már túl sok lett volna ezt is végigcserélgetni.)

    Telepítés
    A telepítés nagyon egyszerű: készíts biztonsági mentést a The Witcher 2 Enhanced Edition\CookedPC\hu0.w2strings állományról, majd írd felül ezzel.

    Eltávolítás
    Eltávolításához csak helyre kell állítanod a biztonsági mentésből ezt az állományt.

    Mellékelek egy beállítási csomagot, amit ultra++ beállításnak neveztem el (forrás: http://www.neogaf.com/forum/showpost.php?p=28106991&postcount=2825). A [Rendering] részt kell átmásolnod a Dokumentumok\Witcher 2\Config\User.ini állományodba, ha használni akarod. A legjobb mintavételt nem kapcsoltam be, mert ahhoz kb. GTX Titan kellene, hogy elfogadható sebességgel fusson, viszont a többi beállítás lényegesen szebbé teszi a játékot, mint amit egyébként el lehet érni. Persze ehhez azért kell egy komolyabb grafikus kártya, 1 GB videomemóriával. GTX 660 Ti kártyán jól fut így a játék (helyszíntől függően 30-80 FPS között). Fontos, hogy ha ezt akarod használni, akkor először állítsd be a játék indító menüjében található “Beállítások” pontban, amit akarsz, lépj ki, majd másold be egy szövegszerkesztővel a fenti user.ini-be, amit mellékeltem, utána állítsd át írásvédettre, mert különben a játék konfiguráló része bármikor felülírhatja ezeket az értékeket. Ez egyúttal megoldást jelent arra a problémára is, amitől rendszeresen összeomlott a játék (az 1.35-ös frissítésig biztosan), illetve időnként eltűnt a háttér.

    További jó játékot,
    Vik

    The Witcher 2

    The Witcher 2 hivatalos magyarításának javítása

    2.9 MB 586 letöltés
    1. Anonymous
      5 év

      1. Státusz changed from Új to Letölthető.